Fantasy Bolt
 

Tóth Vali & Barakonyi Szabolcs: Itt London

Itt London leírás
Itt London
Ezt ma tőlünk
2900 forintért
vásárolhatja meg!
Megtakarítás: 800 Ft

darabot
 vásárlás

"Két London van. Az egyikben Mr. Brown esernyővel a karján BBC-angolul beszélget Mrs. Smith-szel a buszmegállóban. Ezt a Londont fényes kartonra nyomták, és többnyire a Piccadilly Circus, a Big Ben, a Parlament, a Westminster Abbeay vagy a Buckingham-palota látható rajta. A másik Londonban pakisztáni sofőr visz bennünket a csúcsforgalomban, és ahogy elhaladunk a piac mellett, megcsapja orrunkat a káposztaszag. A sarkon arab újságárus hadonászva beszélget egy fekete sráccal, állítólag szintén angolul, de egy szót sem értünk belőle. Ez a London mégis rokonszenvesebb, mert élő, igazi. A beatkorszak kellős közepén voltam kamasz. Így azután, amikor a hetvenes években ösztöndíjjal először eljutottam Londonba, úgy éreztem, a világ közepén vagyok. Ledobtam csomagomat a szállodaszobámban, és a portás útbaigazítása alapján nekivágtam, hogy megkeressem a Piccadillyt. Jó ideje gyalogoltam, de hiába kerestem a teret az emeletes piros buszokkal, a fényreklámokkal, ahogy a fényes kartonról ismertem, nem találtam. Egy kereszteződésnél megálltam, az utat javították, és BBC-angolul, ahogy tanultam, megkérdeztem az arab újságárust: "Uram, volna szíves felvilágosítást adni, merre találom a Piccadilly Circust?" Az újságárus kissé ijedten nézett rám, majd tanácstalanul a mellette álló férfihez fordult. Az végigmért, majd fejével felém bökve csak annyit mondott: "Hagyja, nem látja, hogy őrült?" Ebben láthatólag meg is állapodtak. Már miért volnék én őrült? - csodálkoztam. Aztán felnéztem az oszlopra, amelynek tövében álltam, és amelyen öles betűk hirdették: Piccadilly Circus. Na, erről a másik Londonról szól Vali és Szabolcs könyve." (Kepes András)




További ajánlataink:
Halálos örökség (2. kiadás)Fekete madonnaA harag műhelyeA sötét királynő árnyéka (2. kiadás)A tékozló koldus 3.
Halálos örökség (2. kiadás)Fekete madonnaA harag műhelyeA sötét királynő árnyéka (2. kiadás)A tékozló koldus 3.
1800 Ft
Megtakarítás: 98 Ft
1420 Ft
Megtakarítás: 78 Ft
2750 Ft
Megtakarítás: 240 Ft
2090 Ft
Megtakarítás: 108 Ft
1600 Ft
Megtakarítás: 400 Ft
Halálos örökség (2. kiadás) vásárlásFekete madonna vásárlásA harag műhelye vásárlásA sötét királynő árnyéka (2. kiadás) vásárlásA tékozló koldus 3. vásárlás

Rejtély a galériábanA gyémánt trónRúvel hegyi legenda (Álomfogó sorozat)A Fény emlékezete I. kötetLángoló idő
Rejtély a galériábanA gyémánt trónRúvel hegyi legenda (Álomfogó sorozat)A Fény emlékezete I. kötetLángoló idő
2000 Ft
Megtakarítás: 999 Ft
1610 Ft
Megtakarítás: 88 Ft
2400 Ft
Megtakarítás: 98 Ft
4590 Ft
Megtakarítás: 400 Ft
2090 Ft
Megtakarítás: 108 Ft
Rejtély a galériában vásárlásA gyémánt trón vásárlásRúvel hegyi legenda (Álomfogó sorozat) vásárlásA Fény emlékezete I. kötet vásárlásLángoló idő vásárlás

 
Robert Jordan kedvezményes könyvei

Végzetúr online játék



Copyright © 2007 - 2025 | www.fantasybolt.hu | Sitemap | ÁSZF | Adatvédelmi Tájékoztató | E-mail: info(kukac)fantasybolt.hu | Telefon: (06-1)-280-7932